Oldalháló

Első postként mi mással is kezdhetnénk, minthogy elmerengünk egy igazi magyar képregényhős életén. Természetesen nem Ő az első, nem is az utolsó (Gondoljunk csak Dárdai Pálra), és ez is bizonyítja, hogy a magyar ember ha kicsit megembereli magát, rommáalázza minden más nép gyermekét bármilyen feladatban (A japánokat is csak azért nem nyomjuk le bálnavadászatban, mert mi nem vagyunk ilyen vadbarmok). Ennek a legfényesebb képviselője volt Manno Miltiadesz. Tény, némi görög rásegítéssel született, de magyarként élte életét a tápláléklánc abszolút csúcsán. Atlétikai és művészeti polihisztor, nem igazán volt olyan szabadidős elfoglaltság a 20. század elején amiben ne lett volna nevetségesen jó, tehát természetesen ebben az új, fodballnak nevezett játékban is csak oktatott az első perctől fogva. Ez az Ő története lesz.

Emigráns görög család gyermekeként látta meg a napvilágot 1879-ben Pancsován, és valószínűleg ezzel együtt ezek voltak az utolsó percek az életében, amikor nem épp ő volt a világon a legjobb valamiben. Fiatalon az úszást szerette meg először, és tinédzserként már országos versenyeken vett részt és szállított nagyszerű eredményeket, amiket mikor megunt, kipróbálta magát egy rakás másik atlétikai számban, amik közt szerepelt például a Budapest-Siófok kerékpárverseny megnyerése. Említhetném még a síelést, ami nem kevésbé szemöldökemelő, de a futás volt az, ami végül ajtóként szolgált a későbbiekhez.

És mennyire örülhetett az egyetemes magyar futball, amikor a kiemelkedő futóteljesítményére felfigyelve, a Budapesti TC felkérte, hogy legyen a csapatuk gólvágója az újonnan induló Magyar Nemzeti Bajnokságban. Mivel valószínüleg már akkor is tömegével másztak rá a pesti lányok, egyértelmű volt hogy a sztárcsatár posztját kapja meg, és nem is okozott csalódást. 1897-ben részt vett az első nyilvános magyarországi futball meccsen a Vienna Cricket and Football Club ellen. Habár azon a meccsen sok emlékezeteset nem csinált, utána megemberelte magát, és úgy döntött, itt is örökre beírja magát a történelembe, miután az első két szezonban mindkétszer gólkirály lett.

Ez annyira ment neki, hogy egy mai fejjel már némileg nehezen felfogható rekordot is tart azóta is: 6 meccsen 17 gólt szerzett! És csak, hogy még megalázóbb legyen, mindezt úgy, hogy közben beszedett néhány bajnoki aranyat gyorskorcsolyában és evezésben is. Azért ez ad némi kontextust a mai gyepgladiátoraink rinyáihoz, akik manapság ha egy hónap alatt 4-nél többször kell pályára lépni már rabszolgasorsot kiáltanak.

Teljesen természetes volt ezután, hogy a válogatott szövetségi kapitánya, Pintér Attila Gillermot Ferenc behívja a nemzeti csapatba. Habár itt kiemelném, hogy a sors kegyetlensége, hogy a válogatott, mint olyan, még nem volt egy kiforrott valami abban az időben, inkább egy amolyan All-star csapat volt, és többnyire más országok klubcsapataival vívogattak, ahogy ez Európában abban a korban szokás volt. Emiatt is, csak három gálameccsen léphetett pályára, és annyira nem alkotott maradandót, gyaníthatóan mert addigra megunta a futballt, és más irányba kezdett kikacsintgatni.

Ugyan pár évig még lekötötte az evezés ezután, amikor beköszöntöttek a háborús idők, teljesen természetes volt, hogy ezt a Honvéd dolgot is kipróbálja. A kezdetektől fogva szolgált tisztként az 1. honvéd huszárezredben, és zorallságát mutatja, hogy bár többször megsebesült, nem állt le egészen a végéig. Azonban így sajnos a sport már kizárt volt, de a világnak nem kellett nélkülöznie nagyszerűségét.

Manno ugyanis a 20. század eleje óta az irodalom és a művészet világában is otthonosan mozgott, és a harcok után ebben ki is tudott teljesedni. Először az ő 1917-es rajzai és tervei alapján készítette el Nemes György a Galíciában elesett magyar katonáknak emléket állító emléklapját, amelyet a mai napig megtekinthetünk a Hadtörténeti Múzeumban. Emellett készített abszolút saját domborművet is, „Volt cs. és kir. 16. huszárezred emlékére” címen, melyet Debrecenben találhatunk meg.

Ezen kívül több rajza és festménye is megjelent az idők során, melyek javarészt a sportot igyekeznek népszerűsíteni, valamint Horthy kormányzása idején nemzeti érzelmet hírdető plakátokat és rajzokat is készített. Ezek mind-mind történelmi jelentőségű alkotások, némelyikük iskolai történelemkönyvekben is visszaköszönnek. Arról nincs feljegyzés, hogy hány nőt ejtett teherbe, de az kétségtelen, hogy korának igazi rocksztárja volt.

Ez akkor teljesedett ki végérvényesen, amikor 1932-ben, csakhogy tudja mindenki, hogy amúgy szobrászatban is bűntet, a los angeles-i Olimpia szellemi versenyén ezüstérmet nyert „Bírkózók” című műve. Ez sajnos amolyan utolsó nagy durrantás volt Mannotól, sajnos végtére is ő is csak embernek született (bár valószínüleg sokan kételkedtek ebben), és 1935-ben Budapesten elhunyt.

Egy biztos, ilyen ember talán még százévente sem születik, és pláne rontja a statisztikai esélyeinket, hogy Mannonak volt egy méltatlanul elfeledett bátyja, Manno Leonidas, aki nem sokban maradt le tökéletességben kisöccsétől. Több sportot kipróbált ő is, de feleannyira sem volt sikeres, azonban többször kitűntetett katonaként szolgált a háború során, majd pedig csak így lazán megalapozta a ’Nemzeti Stadion’ fogalmát magyarországon a „Nemzeti Stadion Ügye” című könyvében. És csak, hogy mutassa, nem csak a szája jár, több tervet is készített egy hatalmas, multifunkcionális sportkomplexum megépítésére az Újpest-szigeten (Ma Népsziget). Ugyan ez nem valósult meg, terveiből sokat merítettek a későbbiekben.

Végszóként maradjunk csak annyiban, hogy a Miltiades házaspár elég durván kioktatta talán az egész világot gyereknevelésből, vagy ha nem is az ő szülői ráhatásuknak köszönhető mindez, akkor is azért jó lenne tudni, hogy mit is tettek a srácok reggeli műzlijébe. Az biztos, hogy Manno Miltiades személyében nemcsak a magyar sport, de úgy en bloc az egyetemes magyar történélem egy kiemelkedő személyiségét adták a világnak.
Végezetül álljon itt egy vers tőle, még a háborús időkből, mert nyilván a költészet is ment neki.
 

„A zengő kürtszó régen elviharzo" ... S legendák őrzik már a hősi harcot Amelynek híre szájról szájra jár, Hogy tűzben, vérben, virtusában égve Ezer csatából egyenest az égbe Száguldo" egykor a magyar huszár!”